Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
„ Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogyan a dolgokat látja.”

(Epiktétosz)

Személyiségfejlesztés

Ego building: Személyes eredményesség tréning

Ego building: Személyes eredményesség tréningAz elmúlt években a hatékonysági verseny megbetegítő méreteket öltött. A követelmények arra motiválják az embereket, hogy belső harmóniájuk rovására, vagy az egészségük károsodását figyelmen kívül hagyva is teljesítsenek. A munkahely megtartása, vagy a sikeres előmenetel érdekében sok ember sodródik bele abba a helyzetbe, hogy az elemi igényeit is elhallgattatja.

A statisztikák tanúsítják, hogy a gazdasági és a kulturális élmezőnyben a managerek halnak legkorábban.

Ego building, a professzionális személyiségfejlesztés

A munka világában való részvétel nem tűri a hatékonyság csorbulását, a tempót bírni kell. Tudja ezt a munkahely is, és a maga eszközeivel igyekszik is segíteni a munkatársakat. Csapatépítő tréningeket szerveznek, támogatják a testedző kultúra terjedését. Ezek egy ideig segítenek is a személyiség összehangolt működtetésében, de egy idő után a legmotiválhatóbb ember is elveszíti az érzelmi biztonságát.

Már nem hisz önmagában, és csodálkozva gondol arra az időre, amikor még őszinte, szívélyes mosollyal tudott az emberek között közlekedni, s örömet talált a munkájában, hit a saját sikerességében, volt önbizalma. Mára már arcára fagyott a műmosoly, mert a munkahelyi társaságban őrzi a látszatot, bár azt is egyre nehezebben. S alig várja, hogy haza érkezvén letehesse a gondjait, levethesse egyre fárasztóbb álarcát.

De gyakran otthon sem a pihenés, a kikapcsolódás várja, sokkal inkább a megoldandó problémák és gondok tömkelege. A gyermekkel magatartási problémák vannak az iskolában, a kisebbik folyton beteg az oviban. Gond az életszínvonal megtartása, még nagyobb gond az előrelépés, az életszínvonal emelése. Idősödnek a szülők, a házastársak elhidegülnek egymástól.

Tudjuk, hogy a férfiak kevésbé hajlandók lelki természetű tüneteikről beszélni, nehezebben kérnek segítséget. A férfiakra jellemző az is, hogy a szorongás érzése agresszív megnyilvánulásokat, indulatosságot, türelmetlenséget, sokszor érthetetlen viselkedésváltozást okoz. Gyakran egyre nagyobb mennyiségű alkohollal, droggal, munkába vagy más tevékenységbe meneküléssel próbálják enyhíteni a tüneteket. A következményes alkoholfüggőség, a füvezés, a workalkoholizmus (munkaalkoholizmus) miatt a férfiak lelki zavarainak felismerése ugyanolyan fontos, mint a nőké.

Önmagunkhoz való viszonyunk meghatározza a külvilággal, szeretteinkkel, munkatársainkkal, barátainkkal való kapcsolatunkat. Önmagunk megismerése, határaink megtapasztalása segíthet abban, hogy őszintébb, örömtelibb, elevenebb módon élhessük életünket.

Az Ego building lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők megéljék önmaguk növekedését az értékadó, értékteremtő, kreatív ember szerepében.

Ego building mint támogató megbeszélés-sorozat

Az Ego building nem más, mint az a támogató megbeszélés-sorozat, amit egy (vagy több) személyiségpszichológiához, problémamegoldáshoz, együttműködési és kapcsolati kérdésekhez értő szakember nyújt a hozzá fordulók számára. Az Ego-building folyamatában sem kritizálás, sem minősítés, sem szankcionálás nem kaphat szerepet. A személyiség hosszú távú stabilitásának fejlesztése, a saját és mások személyiségének megismerése, megerősítése, az emberi kapcsolatok működésének optimális összehangolása a cél.

Mindannyiunk életét kisebb vagy nagyobb drámák nehezítik. Az Ego building újdonsága egyrészt a szakmai tartalomban, másrészt abban a szemléletváltozásban rejlik, hogy a személyes nehézségek és elakadások megoldásához segítséget kérni nem szégyen, hanem emberi bátorság… Míg hagyományosan minden egyéni gond takargatni való szégyent jelentett, addig ebben az új kihívásokkal terhelt korszakban egyre elfogadottabb, mondhatni engedélyezett a lelki egészségünkkel való törődés.

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolájaAz Ego building 150 órás önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája, hiszen a tegnapi megoldások egyre kevésbé alkalmazhatók a mai helyzetekben.

Bármilyen munkát végzünk is, legyen az értékesítés, ügyfélszolgálat, közszereplés, oktatás, vagy bármi más, a sikeres munkavégzés elképzelhetetlen a mondanivalónk és a személyünk elfogadtatása nélkül. Általánosságban azonban elmondható, hogy senki nem születik optimális kommunikátornak. A kommunikáció ugyanis olyan készség, amely ugyan rendkívül szorosan kapcsolódik a személyiségünkhöz, temperamentumunkhoz, pszichés tempónkhoz, mégis bizonyos gyakorlatokkal igen hatékonyan fejleszthető. Ezért az Ego-building tréning fontos alkotóeleme az önérvényesítő (asszertív) kommunikáció.

A közös munka során a résztvevők megtanulják, hogyan korrigálhatják a rossz hangulataikat, téves hiedelmeiket, gondolataikat. Alapfeltevés, hogy a gondolat megelőzi az érzelmet, ezért a tréning során megtanuljuk, hogyan helyettesíthetők a negatív gondolatok egészséges gondolatokkal. A lelki egészség megszerzése és megtartása azt eredményezi, hogy a hangulatunk, a viselkedésünk, a fizikai állapotunk (az immunrendszerünk), az önértékelésünk javul, sikerességünk az élet minden területén nő.

A 15 alkalmas csoportfoglalkozások során megtanuljuk, hogyan kell azonosítani a diszfunkcionális gondolatokat, érvényességüket tesztelni, majd olyan új készségeket elsajátítani, amelyek oldják a szorongásainkat, kordában tartják az indulatainkat, oldják az érzelmi elakadásainkat, lelki konfliktusainkat.

Ego building témakörök

AlkalomTémakörökTesztek
1.Első benyomás, bemutatkozás, testbeszéd alapelemei 
2.Gyermekkorunk, szülői hátterünkFa teszt
3.Serdülőkorunk, belépés a felnőtt világba 
4.Párkapcsolataink, önbecsülésünk 
5.Döntéseink, döntési mechanizmusaink Metamorfózis teszt
6.Szeretetnyelvek – kommunikációnk a kapcsolatainkbanSzemélyiség teszt
7.Szükséges veszteségeinkSzemélyiség teszt
8.A személyiségünk rugalmasabbá tételeSzemélyiség teszt
9.Megküzdési mechanizmusaink Személyiség teszt
10.Életszakaszaink krízisei – felkészülés a krízisek elkerüléséreSzemélyiség teszt
11.Konfliktusaink sikeres kezelése, konfliktusok megelőzése, elkerüléseSzemélyiség teszt
12.Önmarketing, öneladás, karrierSzemélyiség teszt
13.Kapcsolati hálónk megerősítése, az „Én és a fontos mások” tükrébenSzemélyiség teszt
14.Életút tervezés 
15.Személyiségtérkép, zárás, búcsú 

Személyiségfejlesztés - Ego building: Személyes eredményesség tréning


Ego building
Jelentkezz 150 órás önismereti csoportba!







Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Személyiségfejlesztés, önismeret - További információ a kezdő személyiségfejlesztő, önismereti tréningekről »

További információ a professzionális személyiségfejlesztő csoportról

A professzionális személyiségfejlesztést azoknak ajánljuk, akik fejleszteni szeretnék az önismeretüket, a társas készségeiket, akik önbizalomhiánnyal küzdenek, akiknek fontos, hogy a munkájukban és a magánéletükben egyaránt sikeresek legyenek.

A szüleink szeretetben, és a legjobb tudásuk szerint neveltek minket. Megtanítottak mindarra, amit fontosnak tartottak ahhoz, hogy jó szándékú, becsületes, szorgalmas, boldog és sikeres emberekké váljunk. Mégis gyakran küszködünk, kevés az önbizalmunk, alig találjuk a helyünket a világban, nehéz kialakítani a személyes stílusunkat.

Elfogadtuk, hogy élethosszig kell tanulnunk, mert minden fejlődik körülöttünk, s aki nem képezi magát, lemarad. Nem elég azonban a szakmai tudásunkat fejleszteni. A változó körülményekhez rugalmas, alkalmazkodni és sikeresen küzdeni tudó személyiségre (egora) van szükség.

A személyiségünk, az Énünk az, ami megkülönböztet másoktól, egyszeri és megismételhetetlen. A személyiségünket jellemzi a viselkedésünk, a gondolataink, az érzéseink, a jellemünk, a kapcsolataink. A személyiségünket mindig befolyásolja a társadalmi környezet fejlődése. A körülöttünk zajló változásokat akkor tudjuk eredményesen kezelni, ha a személyiségünket alkalmassá tesszük erre.

Miért Ego building?

Az Ego latinul „Én”-t jelent. A magyar nyelvbe kerülve (a köznyelvben negatív előjelű) jelentéseket kapott. A building angolból fordítva: építés.

Amit kínálunk, az Ego building: az Én, az Éned építése, ami nagyon is pozitív irányú folyamat.

Ösztönlényként jövünk a világra, s kisgyermekkorban alakul ki az Ego-nk, amely a személyiségünk „végrehajtó szerve”: az Ego dönti el, hogy mely cselekvéseink megfelelőek.

Mindannyian szeretnénk jobbá válni. Születésünkkor olyan útravalót hoztunk magunkkal, amely a személyiségünk nyersanyagát adja. A nyersanyagot nem cserélhetjük ki valami egészen másra, de az rajtunk múlik, hogy milyen formát alakítunk a önmagunkban hozott nyersanyagból.

Képesek vagyunk önmagunkat építeni, ha tudjuk, „miből” vagyunk, kik vagyunk valójában, miért reagálunk éppen így vagy úgy, megvizsgálhatjuk az erősségeinket és a gyengéinket, kihangsúlyozhatjuk, „izmosabbá” tehetjük a kedvező tulajdonságainkat, és zsugoríthatjuk a kedvezőtleneket.

Az Ego building tréningen megtanulhatod, hogyan válj önálló, autonóm lénnyé, hogyan találd meg önmagadat, hogyan kapcsolódj másokhoz, hogyan legyen jövőképed, és hogyan keress és találj megoldásokat a gondjaidra.

Mi történik az Ego building tréningen?

A tréning hatására lassan és biztonságosan változni, erősödni fogsz.

A személyiségfejlesztést pszichológus vezeti és mentálhigiénés szakember, mozgásterapeuta egészíti ki.

Meghallgatnak téged és a csoporttársaidat is, sok-sok feladatot fogtok megoldani, s a való életedhez legjobban hasonlító helyzetekben gyakorolhatod az önérvényesítő magatartást. Védett körülmények között kipróbálhatod az új viselkedési formákat, tesztelheted, milyen hatással vagy másokra, és mások viselkedésének mozgatórugóit is felfedezheted. Olyan helyzeteket ismerhetsz meg játék keretében, melyekhez még nem volt szerencséd, de a való életben, a napi munkád során vagy a magánéletedben gyakran előfordulhatnak. A szituációs játékok segítségével előállítják neked azokat a helyzeteket, amelyek kihívást jelentenek a számodra.

Mindeközben az érzelmi életed gazdagodik, az érzelmi intelligenciád növekedni fog. Napról napra tudatosabban fogod élni az életedet, ismerni fogod a viselkedésed, és a lelki történéseid szabályszerűségeit. Kézben tudod majd tartani az indulataidat.

Az Ego building csoport résztvevői változáson mennek át. Ez a változás egy bonyolult és egyéni folyamat. Bonyolult, mivel az agyműködésünk, idegrendszerünk, a lelki folyamataink bonyolultak, egyéni, mivel mindannyian más környezetből jövünk, mások az előzetes tapasztalataink, különbözők a reakcióink. Ez így van rendjén, és a csoportvezető szakemberek biztos kézzel és biztos tudással szolgálják a résztvevők fejlődését.

Vannak, akik félnek az önismerettől is, félnek attól, vajon mit tudnak meg önmagukról. Az életük tele van feszültséggel és szorongással. Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy ismerik önmagukat. Szembesülni a gyengeségeinkkel valóban nem túl vidám és nem is könnyű dolog. De ha könnyű lenne, nem is volna szükség szakemberek segítségére, mindannyian tartós harmóniában élnénk önmagunkkal és a környezetünkkel.

Bátorság kell az önismerethez, bátorság kell ahhoz is, hogy a rögzült viselkedési sémáinkon változtassunk. Ahhoz, hogy a kapcsolataink kiegyensúlyozottak legyenek, hogy a családtagjaink és a barátaink szeressenek minket, a munkatársaink becsüljenek, tiszteletre máltónak tartsanak minket, tudnunk kell uralkodni az indulatainkon, megértéssel fordulni másokhoz, megoldásokat találni a munkahelyi, vagy a családi kapcsolatokban felmerülő problémákra.

Az Ego building tréningen mindezt megtanulhatod.

Adalékok az önismeret és személyiségfejlesztés témaköréhez

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
Mindannyiunkat foglalkoztat az a kérdés, hogy mi lehet az ok, amely egyes embereket akadályoz a kibontakozásban, az önmegvalósításban? Alapvető ellentmondásról van itt szó, amely az önmegvalósítási vágy és a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás között feszül.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem: avagy Önismeret nélkül nem megy »


Személyiségfejlesztés
Amikor a személyiségfejlesztés témaköréről gondolkodunk, természetes, hogy felmerül bennünk a kérdés, mi is az a személyiség? Hétköznapi beszélgetéseinkben természetes módon használjuk a személyiség kifejezést, de vajon tudjuk-e pontosan, hogy mit is jelent a kifejezés: személyiség, vagy személyiségfejlesztés? Bizonyos tekintetben mindannyian kicsit pszichológusok (is) vagyunk, hiszen nagyon is érdekel bennünket, hogy az emberek miért olyanok, amilyenek, mi magunk - családunk, barátaink és munkatársaink - miért vagyunk olyanok, amilyenek, és hogyan változhatunk – remélhetőleg pozitív irányba.

Személyiségfejlesztés »


Önismereti csoport
A személyiségfejlesztő önismereti csoport nem csodaszer ugyan, nem képes a világ megváltására, de alkalmas arra, hogy - akár tömegesen is - örömet adjon az embereknek, megtanítsa őket autonóm lényekké válni. Speciális módszerekkel segíti őket, hogy megtalálják önmagukat és másokat az egyre jobban elidegenedett világunkban.

Önismereti csoport »


Önismeret és Énkép
A legtöbb ember a környezete, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok szerint él. Abban a ritka esetben, ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, akkor esetleg konfliktusmentesen élhet. Ellenkező esetben azonban az élet tele van konfliktusokkal, és eldöntendő kérdésekkel.

Önismeret és Énkép »


Önbecsülés
Nem is tudjuk, milyen fontos az önbecsülés, mennyire meghatározza életünk minden mozzanatát. Ki vagyok én, mi az önbecsülés, mit hisznek ehelyett tévesen az emberek: életünk jelentős kérdései.

Önbecsülés »


Belső gyermek
A belső gyermek két nagy ellensége a szégyen és a bűntudat: Bizonyára sokunknak volt része kiegyensúlyozatlan nevelésben. Mégsem hiszem, hogy bárkinek is negatív érzésekkel kellene gondolnia a szüleire. A szüleink szerettek minket, ahogy tudtak, neveltek úgy, ahogyan akkor a legjobb tudásukból telt.

Belső gyermek »


Önismeret, önbizalom hiánya
Nagyon izgalmas korban élünk, ahol előtérbe került az önismeret. Szüleink, nagyszüleink megadott séma szerint éltek, a társadalom keskeny mezsgyébe szorította az elvárásokat, milyennek kell, illik lennie egy rendes férfinak, nőnek, férjnek, feleségnek, s milyen legyen az ő viszonyuk. Igen leegyszerűsített kapcsolatminta volt ez. Bizonyos szempontból ez nagyon kényelmes is volt, nem kellett filózni azon, hogy „ki is vagyok én valójában?”, hiszen meg volt adva, beléjük volt nevelve, hogy ilyennek kell lenni. Aki nem ezt követte, az deviáns volt, kívülálló, aki az egész társadalmi renddel szemben állt.

Mára ezek a férfi-, nő- és kapcsolatmodellek lejártak, széthullóban vannak. Ez a kor elhozta nekünk azokat a tudásokat, melyek segítenek felismerni nekünk, hogy kik is vagyunk valójában. Még nem is olyan régen, 150 éve ez csak a papoknak, és a legmagasabb szellemi szinten élőknek adatott meg.

Önismeret, önbizalom hiánya »


Vitiligo
A Vitiligo egyes betegeknél komoly lelki, hangulati problémákat okozhat. A legtöbb betegnél súlyos önbizalomhiány lép fel a betegsége kapcsán. Vannak, akik megpróbálják elrejteni a betegségük jeleit, kendőzni, próbálják a bőr elváltozását, és igyekeznek eltakarni a fehér foltokat.

Miben segít az önismereti és személyiségfejlesztő tréning: Gyógyulás, tartós tünetmentesség. A foltok számának, kiterjedésének csökkenése. Oldódó szorongás, alvászavarok megszűnése, viselkedési zavarok megszűnése.

Vitiligo »


Mi is az a lelki egészség?
A lelki egészség vagy „ki a normális” kérdését alapvetően két szempontból lehet megközelíteni a pszichoanalitikában. Az egyik szemlélet a normális alatt átlagosat ért, vagyis olyan viselkedést, amely nem lóg ki a sorból, olyan személyiséget, amelynek semmilyen vonása sem eltúlzott a többiek átlagához képest. Másfelől tekinthetjük az egészséget emberi teljesítménynek, megközelítendő ideálnak, amely csak keveseknek adatik meg illetve amit csak keveseknek sikerül elérniük.

Mi is az a lelki egészség? »


Lelki terror
Különös, fojtogató atmoszférájú dráma szereplői azok az emberek, akik a lelki terror nevű játszmákban élik hétköznapjaikat. Óvatosan lehet csak közelíteni hozzá, mert időzített bombához hasonlóan sérülékeny a felülete és hatalmasat robbanhat a hozzá nem értők kezében. Kérdések garmadáját hozza felszínre: mi is az a lelki terror, mik a kritériumai, ki és hogyan döntheti el jogosultságát, hogyan és milyen alapon szankcionálható stb.? És kételyek garmadáját is: tetten érhető-e egyáltalán, nem válhat-e egy méltatlan és hazug eszközzé abban a lélektani hadviselésben, amiben az egyik fél a másikat igyekszik lehetetlenné tenni? S egyáltalán: hol van a határ az elviselhető és az elviselhetetlen, a „csak” fájdalmas és a sérülést okozó, a kellemetlen és kriminális között?

Lelki terror »


Családon belüli erőszak
A téma mindenkiben sok érzést, egyesekben indulatot kavar. Aki elszenvedi, aki végignézi, s aki csak hallomásból ismeri. S persze, aki elköveti.

Családon belüli erőszak »


Gyermek elleni erőszak a családban
Napjainkban fontos kérdéssé vált, hogy lehet-e a verés a gyermeknevelés eszköze? Akik erre igennel válaszolnak, egyre kevésbé vállalhatják nyíltan az igenlésüket, hiszen ma már törvény védi a gyermekeket a családon belüli bántalmazástól is.

Gyermek elleni erőszak a családban »


Munkamánia
A munkamánia definíciója: olyan függőség, amelyben a munka drogként funkcionál, háttérbe szorítja az egyén magánéletét, társas kapcsolatait; az élet értelmévé, a legfontosabb tevékenységgé válik.

A munkamánia, vagy ahogy manapság divatosan nevezik: a munkaalkoholizmus komoly betegség. Az ebben szenvedők számára az öröm, a siker egyedüli forrása csak és kizárólag a munka, ezért - miközben családjuk, társuk (egyelőre még) van - lelkileg elmagányosodnak.

Munkamánia »


Workalcoholism (munkamánia)
Temetkezz a munkába! – így hangzik a mindig okos barátnők legbölcsebbikének tartott tanácsa, ha felejteni szeretnénk, vagy ha valami lelki bajunk van. Olykor érdemes megfogadni. Ám sokszor éppen a túlzásba vitt munka, a nagy hajtás a súlyos problémák forrása.

Workalcoholism (munkamánia) »


Szenvedélyek rabságában - Akiket a munkaláz eléget
Hogy van az, hogy folyton rohanok, és mégsem érek oda soha sehova? Aki gyakran kérdezi ezt magától, az kezdhet gyanakodni. Van ugyanis egy szenvedély, amely nemcsak hogy elfogadott, de még vállon is veregetnek érte a főnökök. Úgy hívják, munkamánia. Tönkreteheti az életet.

Az öngyilkosság egyetlen társadalmilag megengedett formája, hogy halálra dolgozod magad - tartja a mondás. Azt az állapotot, amikor valaki 12-16 órát robotol, s még hétvégére is visz haza néhány dossziét, az angol elnevezése után „munkaholizmusnak” hívják. Az áldozatok nem a söntés pultját támasztják, hanem kifogástalan öltönyben száguldoznak az irodák folyosóin vagy épp ellentmondást nem tűrő utasításokat adnak.

Szenvedélyek rabságában - Akiket a munkaláz eléget »


Nőnapi gondolatok 2005.
Nekünk, nőknek megadatott az intuíciók gazdag eszköztára, ne fosszuk hát meg magunkat a belső felismerések, a belső irányítás forrásaitól. Ne fogadjuk el azt a nézetet, hogy a fejünk uralkodik a szívünkön, inkább segítsük, hogy a fej és a szív harmonikusan együttműködjön. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy felismerjük, felvállaljuk, és tanuljuk meg célravezetően kifejezni az érzéseinket.

Mutassunk példát a gyermekeinknek, tanuljuk meg úgy élni az életünket, hogy elfogadjuk a saját érzéseinket, kicsinységünket és nagyságunkat, hogy felvállaljuk női mivoltunkat, erőnket és esendőségünket!

Nőnapi gondolatok 2005. »


Változó korban
Mindannyian álltunk már embert próbáló élethelyzetek előtt, mindannyian tudjuk, milyen a csalódottság, a veszteség, a megtorpanás. És amint felnőttünk hozzá, túléltük, megértettük, megoldottuk; erősebbé, értőbbé váltunk. Fejlődés egyenlő tanulási folyamat egyenlő problémamegoldás.

Változó korban »


A stressz
Tipikusan új, úgynevezett „urbanizációs betegség” a stressz. A stressz nem egyszerű betegség, hanem egy betegségsorozat elindítója lehet. Okozója a rohanó életformánk, a határidők, áremelések, dugók, a tömeg, a zaj, úgy érezhetjük, szétforgácsolódunk a hétköznapokban. Szervezetünk képtelen alkalmazkodni a folyton változó körülményekhez. Tüneteink között megjelenik a depresszió, és a neurózis, azután ezek ellensúlyozására rossz esetben a dohányzás, az alkoholizmus, drogfüggőség, szélsőséges esetben az öngyilkosság.

A stressz »


A munkával összefüggő stressz (Európai Munkavédelmi Ügynökség)
Az Európai Unióban a munkával összefüggő stressz (MÖS) jelenti - a hátfájás után - a munkával összefüggő második leggyakoribb egészségügyi problémát, amely az EU munkavállalóinak 28%-át érinti. A MÖS okai lehetnek pszichoszociális veszélyek, mint például a munka jellege, szervezése és irányítása, pl. magas elvárások a munkában és alacsony szintű ellenőrzés, valamint olyan tényezők, mint a megfélemlítés és az erőszakoskodás. Fizikai veszélyek, például a zaj és hőmérséklet, szintén okozhatnak MÖS-t. A MÖS megelőzése jelenti az egyik kitűzött célt az Európai Bizottság munkahelyi egészség és biztonság új stratégiájáról szóló közleményében.

A munkával összefüggő stressz (Európai Munkavédelmi Ügynökség) »


Grecsó Krisztián: Önmagunk eredete
Néhány hónappal ezelőtt leakasztottam a nagyszülői ház faláról egy festményt. Magamhoz vettem a képet, amely gyerekkorom helyszínén, a családi házban – ahol velem együtt a másfél szobában nyolc ember élt – díszítette a konyha, szoba, étkező (mikor minek használtuk) falát. Nagybátyám halála után néhány héttel hónom alá csaptam a Jézus az Olajfák hegyén-t. Hogy maradjon legalább egyetlen jel, híradás, örömhír, seb, akármi a család sokadik eredeti idejéből. A festményről azt lehet tudni, hogy úgy hatvan esztendővel ezelőtt apai nagyanyám egy gyékénypapucsot kötött a vászonra festett munkáért cserébe. De még azt a szerény lábbelit sem akarta elfogadni érte a festő, mert mikor hóna alatt a képpel elsétált a friss házaspárhoz, és a maga kezével a ház falára akasztotta legújabb munkáját, megfertőzte lelkét a magát selymesnek mutató kételkedés. Belevágta az ecsetet a nemes munkába. Hogy ez valóban így történt-e vagy sem, sejtelmem sincs, de az biztos, hogy így található a történet a családi legendáriumban, és többé-kevésbé ezekkel a szavakkal emlékeztem meg róla én is az Ahogy Csikivel mi ketten című elbeszélésemben…

Grecsó Krisztián: Önmagunk eredete »


Hamvas Béla: Virágszedés lélektana
Ahol az élet kitágul és átlép a merő földi jellegen, ott mindig virágossá válik. Így válik virágossá a természet tavasszal, amikor túllép a határon, amelyet az anyag tele vont neki. Így a halott és a menyasszony. A mezőn virágot szedni túlvilági foglalkozás, realitásfölötti és veszélyesen nyugtalan. A lélek önmagát szakítja le és megnyílik a világ felé, ahol nincs határ. Önmagát fonja koszorúba. A koszorú, a csokor pedig a korona, az aura, a nap, a megdicsőülés, a lélek visszaérkezése az elíziumi boldog mezőkre, a paradicsomba, ahol újra virággá válik.

Hamvas Béla: Virágszedés lélektana »


Burnout (kiégés) teszt
Ahhoz, hogy az alábbi rövid teszt segítségével reális képet kaphass arról, hogy milyen mértékben fenyeget a burnout (kiégés) szindróma, kérem, hogy jól átgondolt, őszinte válaszokat adj!

Burnout (kiégés) teszt »


Stressz teszt
Ahhoz, hogy az alábbi rövid teszt segítségével reális képet kaphass arról, hogy milyen mértékben fenyeget a stressz, kérem, hogy jól átgondolt, őszinte válaszokat adj!

Stressz teszt »


Rövid stressz teszt
A teszt megoldásával kiderül, vajon a Te viselkedésed mennyiben járul hozzá a negatív stressz kialakulásához? Öt kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy három kategóriából lehet választani.

Rövid stressz teszt »


Önismereti teszt
Tudni szeretnél valamit az önismereti szintedről? Ebben segít az alábbi önismereti teszt. Húsz kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy három kategóriából lehet választani. Kérünk, hogy gyorsan, kevés mérlegeléssel döntsél, mert az önismereti teszt kiértékelése csak ekkor lesz hatékony.

Önismereti teszt »


Sikeres vagy-e?
Tudni szeretnél valamit arról, hogy vajon sikeres vagy-e? Ebben segít az alábbi önismereti teszt. Kilenc kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy három kategóriából lehet választani. Kérünk, hogy gyorsan, kevés mérlegeléssel döntsél, mert az önismereti teszt kiértékelése csak ekkor lesz hatékony.

Sikeres vagy-e? »


Humoros önismereti teszt
Tudni szeretnél valamit az önismereti szintedről? Ebben segít az alábbi humoros önismereti teszt. Két kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy két kategóriából lehet választani. Kérünk, hogy gyorsan, kevés mérlegeléssel döntsél, mert a humoros önismereti teszt kiértékelése csak ekkor lesz hatékony.

Humoros önismereti teszt »


A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Dr. Csernus Imre: A nő

Dr. Csernus Imre: A nő„Ez a könyv, a NŐ-ről szól, aki a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amelyet már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja.”"

Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő? Hogyan képes egy nő - vagy akár egy férfi - megélni saját nemiségét? Tud-e jó példával szolgálni gyermekeinek? Tudja-e jól érezni magát a saját bőrében? És tesz-e valamit azért, hogy jobb legyen?

Ha Ön elég erős, hogy feltegye magának ezeket a kérdéseket, lapozzon bele Dr. Csernus Imre legújabb könyvébe! Bátraké a szerencse…

Dr. Csernus Imre: A nő »

A könyvespolcra ajánljuk

Dr. Csernus Imre: A férfi

Dr. Csernus Imre: A férfi„Annyit már most nyugodtan elmondhatok, hogy akárcsak A nő című könyvnél - amely alapjában véve nem csupán a nőről szólt -, menet közben már itt is tudtam, láttam, hogy ez a könyv sem tisztán csak a férfiról fog szólni. Szerettem volna sok mindent beletenni a férfiasság kérdéséről, a bűntudat megoldásának az elkezdéséről, a gyászról, halálról, búcsúról, elengedésről, virágokról, önmagamról. Tényleg sok mindent. Válaszokat egy sor kérdésre. Felvetéseket a pasikkal kapcsolatosan. Hogy például «miért élt a párom nyolc hónapig egy másik csajjal párhuzamos életet mellettem, miközben azt bizonygatta, hogy mennyire szerelmes belém?» A minap kaptam egy ilyen e-mailt! Épp karácsonykor robbant szét a dolog… Amikor ez a könyv készült, körbetelefonáltam egy csomó pasit, akit ismerek. A tinédzserektől kezdve az ötvenesekig valamennyiüknek ugyanazt a kérdést tettem fel: mitől érzik magukat férfinak. A kérdésre, hogy mitől érzik magukat férfinak, a pasik egy jelentős része azt felelte, hogy ezen ők még soha nem gondolkodtak, és ez a kérdés eléggé meglepetésszerűen érte őket… Holott a nők esetében az utóbbi öt-tíz év másról sem szólt, mint hogy definiálják, mi az, hogy nő… Úgy tűnik, ezek olyan dolgok, amelyekről a pasik általában nem beszélnek. Vagy csak nagyon felületesen. Magáról a férfilétről… Azért nem, mert «ez teljesen magától értetődő», hogy az illető férfi. Fel sem merül, hogy ezt bármi megkérdőjelezhetné…”

Dr. Csernus Imre: A férfi »

A könyvespolcra ajánljuk

Eric Berne: Emberi játszmák

Eric Berne: Emberi játszmák„Eric Berne, az 1970-ben elhunyt amerikai pszichiáter ezt a könyvét segédkönyvnek szánta szakemberek számára. Ő is és a kiadó is meglepetéssel tapasztalta, hogy a kötet rövid idő alatt laikusok körében is bestsellerré vált, s ma már minden idők egyik legnépszerűbb pszichológiai tárgyú munkája.

Hogy mi e páratlan siker titka? Talán az, hogy a szakzsargont nem ismerő olvasó számára is rendkívül frappánsan, lépten-nyomon „aha” élményt kiváltva tárja elénk mindennapjaink (élet, házassági, szexuális stb.) „emberi játszmáit”.

Eric Berne: Emberi játszmák »

A könyvespolcra ajánljuk

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata

Tudástár: Pszichoszomatika

Szeretném figyelmedbe ajánlani a LELKI TITKAINK - hírlevelet is, amelyben folyamatosan tájékoztatunk új szolgáltatásainkról.

Ha esetleg még nem jelentkeztél volna, kérlek, kattints ide, és jelentkezz most!

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.